Vívó MEFOB 2015.

2015.05.12. | Kategória: Bajnokságok, MEFOB
Vívó MEFOB 2015.

Vívó MEFOB 2015

A Szegedi Tudományegyetem 8 hallgatója vett részt a 2015-ös év Vívó MEFOB-ján, május első hétvégéjén. A hallgatók párbajtőr és tőr fegyvernemben képviselték eredményesen az egyetemet.
Pénteken a párbajtőr versenyszámokkal kezdődött a verseny, ahol férfiaknál 5, nőknél 3 szegedi indult. A hölgyek versenyében mindhárom vívónk sikeresen teljesítette a selejtező kört, Tarnóczi Anna és Teleki Szilvia kiemeltként jutott a legjobb 16 közé, ahova Hetei Tünde Corvinus-os ellenfelét legyőzve került be. Itt egyiküknek sem sikerült a rutinosabb ellenfelekkel szemben győzni, eredmények: 10. Tarnóczi Anna, 11. Teleki Szilvia, 15. Hetei Tünde. A csapatversenyen, az egyéni eredmények alapján, másodikként rangsorolták őket, az elődöntőben egy szoros asszóban győztek a Debreceni Egyetem 2-es csapata ellen 45/44-re. A döntőben a jóval esélyesebb debreceniek 1-es csapatával vívtak és szenvedtek vereséget 45/31-re, ami annak tudatában jó eredmény, hogy az ellenfélnél 2 válogatott vívó is pástra lépett.
Az SZTE női párbajtőr csapata így a nagyszerű ezüstérmet szerezte meg.

A férfiak versenyében jól indult a csoportkör, a selejtezők után mind az öten továbbjutottak a direkt kieséses szakaszba, Bakó Tamás és Szalma Bence kiemeltként jutott a 16-os táblára, Juhász Áron debreceni ellenfelét győzte le. A legjobb 8 közé már csak Szalma Bence tudott bejutni, de ő még ennél is tovább lépett, bejutott a 4 közé és végül a 4. helyet szerezte meg.
Eredmények: 4. Szalma Bence, 9. Bakó Tamás, 14. Juhász Áron, 17. Maár Balázs, 19. Farkas Péter. Ezek után következett a csapatverseny, ahol a fiúk, a lányokhoz hasonlóan, másodikként lettek rangsorolva. Az elődöntőben a jóval erősebb Debreceni Egyetem csapatától kaptak ki, majd a 3. helyért szoros asszóban a Corvinus-os vívók bizonyultak jobbnak náluk, így a 4. helyen végeztek.
Szombaton tőr fegyvernemben 1-1 vívó képviselte az egyetemünket, Teleki Szilvia a női mezőnyben állt helyt, a csoportkör után ötödik helyen lett rangsorolva, a legjobb 8 közé simán jutott be, de ott útját állta debreceni ellenfele. A férfiaknál Bakó Tamás remek csoportkörrel zárt, harmadik helyen kezdte meg a tábla vívást, ahol a legjobb 4-ig meg sem állt, először a Testnevelési Egyetem egyik hallgatójától, majd a bronzért egy SOTE-s vívótól kapott ki.
Eredmények: 5. Teleki Szilvia, 4. Bakó Tamás.
Eredményesen zárt tehát az SZTE a debreceni rendezésű Vívó MEFOBON, ahol összesen 162 pontot gyűjtött az egyetemnek az összesített rangsorban való előrébb jutáshoz.